|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 11 találat | lapozás: 1-11 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Haider, Jörg 2002. február 5.Az 1998-as magyarországi parlamenti választásokat követően a Magyar Szocialista Párt bejelentette, hogy konstruktív ellenzéki szerepre készül. Készült, készült, de közben kifutott az időből, és most már nem készül. Azazhogy készül, de nem ellenzékiségre, hanem egyenesen a kormányzásra. Kovács László pártelnök – aki 2001-ben csak az ATV Kereszttüzében tizenhétszer jelent meg – második, harmadik mondatával általában egyenesen Orbán Viktor miniszterelnököt támadta, bármi is volt a kérdés. És követték őt ebben mások is, ki szelídebben, ki kevésbé szelíden. A státustörvény, a magyar–román megegyezés kapcsán azt a valótlan és hihetetlen kijelentést tették, hogy Magyarországot pontosan 22 millió román munkavállaló fogja majd elárasztani. Visszatérve a magyar–román egyezséghez: Orbán Viktor nem önfejűen cselekedett, ugyanis az Országgyűlés felhatalmazta a magyar kormányt, hogy kedvezménytörvény-ügyben mindenik szomszédos országgal tárgyaljon és megállapodásra jusson! Megállapodni pedig a legtöbb esetben csak kompromisszumok árán lehet. Az MSZP (az SZDSZ-szel karöltve) már nyolc évvel korábban is jól "odaütöttek" a Világkiállításnak. Orbán Viktorral szembenHorn annak idején kijelentette, hogy ő bizony megelégszik azzal a bizonyos kétharmaddal, minek bonyolítani a helyzetet. Keller képviselő pedig a magyar–román egyezmény kapcsán "totális diplomáciai vereségről" beszélt, Horn pedig "árulásról", mert szerinte "csak vesztes kormány írhat alá ilyen szerződést". Amikor például az osztrák választásokat követően Jörg Haider a munkaerő szabad mozgásának korlátozásáról beszélt, a magyar baloldal igyekezett felhívni Európa figyelmét eme európaiatlan praktikára. Most ugyanazok másképpen vélekednek, s egy enyhe haideri gesztusra maguk is képesek lennének. Mert ha kormányra kerülnek, majd véget vetnek a nagy jövés-menésnek. /Németh János: Az MSZP és a nyuszika sapkája. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 5./2002. április 23.A romániai választások után az anyaországban is visszajöttek a régi jó elvtársak, ezúttal szocialistának, szocdemnek, liberálisnak becézve magukat. Jött a középszerű, jellegtelen Medgyessy Péter, a szószátyár Kovács László, hogy Horn Gyuláról ne is beszéljünk, az ő kampánybeli szereplése egyetlen szóval jellemezhető: minősíthetetlen, írta Gábor Attila. Valószínű, hogy a kedvezménytörvény, illetve az azt követő román?magyar egyezmény miatt az Orbán-csapat vesztett néhány százalékot, hiszen a baloldal az erdélyi magyar és román munkavállalók millióinak beözönlésével riogatta ? néha Jörg Haidert is leköröző stílusban ? a választókat. A szocialistákhoz és szabaddemokratákhoz közel álló sajtó túlsúlya vitathatatlan, a Népszabadság, a Magyar Hírlap, a Népszava ellenében a Magyar Nemzet áll egyedül a napilapok porondján, és hasonló a helyzet a heti- és havilapok tekintetében is, nemkülönben az audiovizuális sajtó területén, ahol a mindent behálózó kereskedelmi rádió- és tévéállomás-rendszer gátlástalan kormányellenes kampányt folytatott, miközben a nyugati sajtó a közszolgálati médiumok pártatlanságát kérdőjelezte minduntalan meg. Következhet a megtorlás: "semleges és független" vezetők kinevezése, suba alatt persze, "hangváltás" várható a Vasárnapi Újságnál, a tévében "bekékül-rózsaszínesedik" A Hét, a Panoráma, a péntek esti Sajtóklub, és ami minket még inkább érint, kevesebb műsoridő jut majd a határon túliakra, sőt az előjelekből ítélve veszélyben a Duna TV is. Akik az új hatalommal baráti vagy elvbaráti viszonyban vannak, azok még jól is járhatnak, Medgyessy Péter, Tabajdi Csaba vagy Magyar Bálint tájainkon való meleg fogadtatásáért valószínűleg nem lesznek hálátlanok a pestiek, akik pedig Orbán Viktorral bratyiztak, megkapják méltó büntetésüket. /Gábor Attila: Ott is visszajöttek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 23./2002. május 14.Máj. 12-én Temesváron dr. Neumann Ernő főrabbit köszöntötték 85. születésnapja alkalmából a zsidó hitközség (zömmel magyar ajkú) tagjai, a történelmi egyházak püspökei, a Zsidó Hitközségek Országos Szövetségének vezetői és a sok vendég. A temesvári főrabbit levélben köszöntötte Ion Iliescu államelnök, az ünnepségen jelen volt és köszöntőt mondott többek között Nicolae Corneanu ortodox metropolita, Tőkés László püspök és Schöner László, a Budapesti Rabbiképző Egyetem rektora. Dr. Neumann Ernő 1940-ben, a Budapesti Rabbiképző Intézetben szerzett teológiai oklevelet, közben a Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófiából is doktorált. Temesvár kiemelkedő személyisége, a nemzet- és felekezetközi megbékélés, az ökumenizmus rendíthetetlen híve 61 éve szolgálja a helyi zsidó közösséget. Ezalatt tanúja volt az 1941-ben még 12.000 lelket számláló temesvári zsidóság meghurcoltatásának, majd tömeges elvándorlásának, amelynek eredményeképpen mára néhány százra fogyatkozott a közösség. Az ünnepelt arra hívta fel a figyelmet, hogy alig több mint fél évszázaddal a Holokauszt után megjelentek és hódítanak az antiszemitizmus és a rasszizmus új apostolai, mint Jean-Marie Le Pen, Jörg Haider, Corneliu Vadim Tudor, Csurka István, Vladimir Zsirinovszkij és társaik. /(Pataki Zoltán): A béke és a fény papja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./2003. július 28.Ion Iliescu államfőt legalább annyira határozottan el kell szigetelni, mint Jörg Haidert, az osztrák szélsőjobb vezetőjét, ha a Haaretzben megjelent kijelentések igazak, Románia pedig nem intézkedik a zsidóellenes fasizmus feléledése ellen, olvasható a Jerusalem Post című izraeli napilap kommentárjában. Ion Iliescu, a közelmúltban több ízben is megsértette a zsidó érzékenységet olyan kommentárokkal, amelyek a holokauszt tagadásáig mentek el, és kollektív módon mentesítették Romániát a zsidók második világháborús lemészárlásában való részvétel felelőssége alól, olvasható a Jerusalem Postban. A román elnök elmulasztotta megemlíteni, hogy 420.000 zsidó halt meg a háborús román vezetés alatt. Közülük 265.000-en az 1939-es Románia területeiről származtak és a 608.000 romániai zsidó 43 százalékát képviselték. A gyilkossági ráta jóval magasabb volt, mint a fasiszta Romániához csatolt területeken - áll a Jerusalem Post vezércikkében. Az izraeli napilap azt is hangsúlyozta, hogy a román nép soha nem lázadt fel az együttműködő hatalom ellen, és nem tiltakozott a még a 20-as években bevezetett zsidóellenes törvények ellen; a romániai zsidók többet szenvedtek a románok, mint a megszálló németek miatt. "A románok gyűjtötték össze a zsidókat és küldték munkatáborokba vagy koncentrációs lágerekbe, például Tîrgu-Jiura. A románok deportálták a zsidó lakosság nagy részét Transz-nisztriába, ahol legtöbbjüket kivégezték", fogalmazott a lap. A lap szerint az újfasiszták megerősödtek Romániában. /A Jerusalem Post Jörg Haiderhez hasonlítja Iliescut. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./2003. augusztus 4.Az izraeli média, különösképpen a román nyelvű lapok tovább foglalkoznak a Ion Iliescu román államelnök több mint egy héttel ezelőtti, a Háárec című izraeli újságban tett kijelentéseivel. Iliescu a Háárecben úgy nyilatkozott, hogy Európában nemcsak a zsidók voltak a holokauszt elszenvedői; mások, például lengyelek is haltak meg ugyanolyan módon. Kiemelte, hasonló elbánásban volt részük a kommunistáknak is, s példaként említette saját édesapját. Az izraeli sajtó óriási felháborodással kommentálta a román elnök szavait. A Jerusalem Post egyenesen Jörg Haiderhez hasonlította Ion Iliescut. Hétvégi kiadásában a tel-avivi Ultima Ora című román nyelvű napilapban Itzak Artzi publicista terjedelmes kommentárban foglalkozott Iliescu elnök kijelentéseivel. Artzi a romániai holokauszt egyik legismertebb szakértője, Jean Ancel történész könyvéből idézett, amely szerint 240 ezer romániai és 180 ezer ukrajnai zsidó meggyilkolásáért az akkori román hatalom a felelős. "Ezeknek a bűnöknek a beismerése komoly erkölcsi felelősséget hordoz, és az azóta eltelt ötven év alatt Románia nem merte vállalni ezt a felelősséget, nem kért nyilvánosan bocsánatot, mint ahogyan Németország is megtette már" - írta az Ultima Ora. Az izraeli román lapok egybehangzóan megállapítják: Iliescu kijelentései felesleges válsághelyzetet keltettek a Románia és Izrael közötti kapcsolatokban. A kommentárok szerint a román kormánytól küldött sajnálkozó levelek őszintesége megkérdőjelezhető. Ion Iliescu kijelentéseit elítélő tiltakozásra készülnek a tel-avivi román nagykövetség előtt a romániai bevándorlók izraeli ernyőszervezete, a HOR által mozgósított, 25 ezer tagot számláló fiókszervezete is. A Romániából származó izraeliek elégedetlenségüket szeretnék kifejezni a román hatóságoknak a holokauszt áldozatai iránti kegyeletének hiánya és az Antonescu-kultusz romániai folytatása miatt. A legvehemensebben Avraham Poraz belügyminiszter ítélte el a román államelnök kijelentéseit. Poraz - akinek nagyszüleit a román Vasgárda ölte meg - 1996-ben is elmarasztalta a 112-es törvényt jóváhagyó, akkor is államelnök Ion Iliescut. A törvény lehetővé tette a Romániából elszármazott zsidók államosított ingatlanjaiban lakó bérlők számára, hogy megvásárolhassák a lakásokat. Poraz szerint Iliescu kiérdemelte, hogy Izraelben persona non gratának tekintsék. Kifejtette: ha meghívást kapna romániai látogatásra, nem azért menne, hogy - amint tavaly Elie Wiesel tette - ünnepeltesse magát, hanem azért, hogy elmondja az igazat a holokausztról, és tiltakozzék az elkobzott zsidó vagyon visszaszolgáltatásának akadályoztatása ellen. Colette Avital, a knesszet bevándorlási bizottságának elnöknője kijelentette: "Románia kormányát a felelősség teljes hiánya jellemzi. A nyilvánvaló igazságokat tagadó nyilatkozatok többet ártanak Románia tekintélyének, mint Bukarestben gondolnák." /Junger Ernő, Tel-Aviv: Tovább gyűrűzik Izraelben az Iliescu nyilatkozatai keltette botrány. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./2004. december 8.Dec. 7-én vita volt a budapesti parlamentben a népszavazás eredményéről. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a népszavazási kezdeményezés elbukott, a kórházprivatizációval kapcsolatos kérdést csak 24-en, a kettős állampolgárságról szólót 100-ból 18-an támogatták. A polgárok nem kérnek a Fidesz politikájából – jelentette ki Gyurcsány kijelentette: Magyarországon van veszélye egy nacionalizmusba hajló, enyhén klerikális, szociálisan demagóg, államközpontú, jellegzetesen kelet-közép-európai képződménynek. Orbán Viktor sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az igenek nyertek, a nemek vesztettek. Elmondta: a létbizonytalanság határozta meg a szavazás eredményét. A parlamentben Pokorni Zoltán, illetve Áder János válaszolt Gyurcsánynak. Előbbi arra szólította fel, hogy ideológiai osztályozási szenvedélye – "nacionalista, klerikális, fasisztoid" – ne homályosítsa el értelmét. " Mi két igent javasoltunk, önök két nemet, s az önök álláspontja kisebbségben maradt" – mondta Pokorni Zoltán. Felvetette: jó-e egy baloldali kormánytól visszhangozva hallani Jörg Haider és Le Pen szó szerinti idézeteit a kirekesztő, idegengyűlölő eszmékről. A felelősség az önöké – ezt már Áder János mondta a miniszterelnöknek. Ha március 15-ig nem képes megalkotni a határon túli magyarok jogviszonyát szabályozó törvényt, akkor a parlament oszlassa fel magát – így hangzott Dávid Ibolya javaslata. A koalíciós frakcióvezetők, Kuncze Gábor és Lendvai Ildikó úgy értékeltek, hogy a népszavazás kezdeményezői megbuktak, mint az "ólajtó", a józan ész viszont győzött. /Győzelmet lát az MSZP és a Fidesz is. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./2006. június 26.Román és bolgár cigányok százezreinek Ausztriába özönlésével riogatja Ausztria közvéleményét Hans-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője. A Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró által tavaly áprilisban „elhagyott” párt hétvégi rendkívüli kongresszusán az FPÖ listavezetőjévé választották az ősszel esedékes parlamenti választásokra a radikálisan idegenellenes nézeteiről ismert politikust. Strache kongresszusi beszédében arra hivatkozott, hogy Ausztria mágnesként vonzza a menedékjoggal visszaélni akarókat, Bulgária és Románia EU-taggá válása pedig azzal fenyeget, hogy „cigányok százezrei” várják a pillanatot, amikor majd Ausztriába tódulhatnak. Az osztrák statisztikai hivatal májusban közzétett összesítése szerint 2005-ben a 8,2 milliós Ausztriában 788 609 volt a külföldi származásúak száma, ami a lakosság 9,6 százalékával egyenlő. A kimutatások szerint a legtöbb bevándorolt Szerbia és Montenegróból érkezett, szám szerint közel 138 ezren. A volt Jugoszlávia minden egykori tagállamát egybevéve a délszláv térségből érkezett a legtöbb bevándorló Ausztriába, tavaly a számuk már meghaladta a 303 ezret. Tavaly a magyarok száma 15 455 volt Ausztriában, és ezzel a 9. helyre kerültek a 28 származási országot feltüntető listán. /Osztrák riogatás román és bolgár cigányokkal. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./2007. szeptember 24.A Benes-dekrétumok újbóli és egyhangú megerősítése Szlovákiában nem meglepő. A közelmúlt szlovákiai eseményei alaposan felkészíthettek egy hasonló fejleményre – nem történt más, mint a felvidéki magyarok elleni barátságtalan lépések hivatalos keretben történő szentesítése. Az utcai atrocitások – lásd a Malina Hedvig-ügyet – fölötti, alvilági módszereket idéző hatósági maszatolás vagy a Selye János Egyetem elleni készülő agresszió beleillik abba, amit a Benes-dekrétumok szellemi öröksége határoz meg. A legrosszabb kommunista és fasiszta hagyományokat egyesítő dokumentumcsomag aktualizálása puszta provokációnak lenne tekinthető, amennyiben nem tartalmazna máig érvényesíthető kitételeket. Mi jöhet ezután: a magyarok és németek állampolgárságuktól való megfosztása, kitoloncolása, vagyonuk újbóli elkobzása? – mert a dekrétumok erre elvileg ma is lehetőséget teremtenek az EU-tag Szlovákiában. Milyen felháborodás kísérte Jörg Haiderék részvételét az osztrák kormánykoalícióban. Ha van ma ország, amelyet az európai közösségnek kötelezően teljes kiközösítéssel kell sújtania, az Szlovákia – az az ország, amelyben valóban létezik –államilag támogatott – a fasizálódás veszélye. Ebben a folyamatban pedig a szokott külpolitikai szemérmességével leszámolni kénytelen Magyarországnak, a magyar kormánynak élen kell járnia, írta a lap munkatársa, Papp Attila Zsolt. /Papp Attila Zsolt: A határon túl. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./2013. március 29.Tematizációs diktatúra és szalámitaktikaAz 1989-es békés magyarországi rendszerváltás formális szempontból megteremtette a politikai verseny szabadságát. Formális szempontból, mondom, mert a politikai verseny szabadsága tartalmilag magában foglalná az esélyegyenlőséget is, amiről akkortájt szó sem volt, és azóta sincs. Bár erre népszavazás kötelezte, az MSZMP/MSZP nem számolt el a vagyonával, s mindmáig nemcsak a kommunizmus évtizedei alatt kialakított gazdasági, média-, titkosszolgálati, katonai és rendőrségi kapcsolati hálójából profitál, de az összerabolt vagyonából is. Továbbá abból, hogy a legdrasztikusabb eszközökkel gyakorolhatott ellenőrzést nemzedékek szocializációja felett, s tehetett meg mindent a nemzeti szolidaritás, a nemzeti érzés, a magyar történelmi önkép megsemmisítésének érdekében. E hatásaiban máig sem kihevert öntudatpusztítás szimbolikus megnyilvánulása, amikor a mai Népszava szellemében szerkesztett Magyar Hírlap bő évtizede szalagcímében azt írta, hogy „szlovák házaspár kapta az első két magyar igazolványt”, felvidéki magyarokat értve a „szlovák” alatt. Hogy most ne a mindannyiunk által megtapasztalt románozást vagy a 2004-es népszavazást emlegessem. A korhangulat 1990-ben az MSZP vereségét hozta, de 1994-ben az egykori állampárt utódszervezete már abszolút győzelmet tudott aratni, 2002-ben és 2006-ban pedig választást tudott nyerni, s katasztrofális politikai teljesítménye, nyílt nemzetellenes politikája dacára mindmáig élő fenyegetést jelent a magyar jövőre nézve. A hajdani kapcsolati háló nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magát baloldalnak nevező politikai amőba egyfajta szemantikai, hermeneutikai és tematizációs diktatúrát próbálhatott meg bevezetni Magyarországon, nem kis sikerrel. Magyarán és magyarul kihasználva a Korniss Mihály által emlegetett „ötezer értelmiségi” szolidaritását – akikkel ha valaki szembe megy, másnapra antiszemita, rasszista, xenofób, náci, fasiszta, s így szellemi pária lesz – a legtermészetesebb módon igyekszik előírni a szavak jelentését, a gondolatok értelmezhetőségének kereteit, s azokat a témákat, amelyeket egyáltalán érinteni lehet. Ők igyekeznek meghúzni a szalonképesség határait, kijelölni a kommunikációs tilalomfákat, s ha valaki ezeket semmibe veszi, horribile dictu fellép ezen „illegitim” törekvés ellen, országos politikai hajtóvadászatot hirdetnek ellene. A hajtóvadászat nem ritkán nemzetközivé válik, hiszen a saját létének tagadására végsőkig törekvő nemzetközi háttérhatalom nemzetinek álcázott erői bármikor igénybe vehetők. S lám, mi történik? Tiltakozik Szaniszló Ferenc kitüntetése ellen az izraeli nagykövet, az amerikai nagykövet, s csak idő kérdése lett volna, ha Szaniszló vissza nem adja a díjat, hogy a magyar médiatörvény, a magyar Alaptörvény vagy a legutóbbi negyedik alaptörvény-módosítás kapcsán beindult, Magyarország elleni nemzetközi hajsza legújabb fejezetéhez érjünk. Mert a harc nem Orbán Viktor, nem a Fidesz, nem a Jobbik, vagy ezen politikai erők holdudvara ellen folyik. A harc a nemzeti szuverenitás, jelen esetben a magyar szuverenitás ellen folyik. A globális pénzhatalom, a térséget gyarmatosító „pusztító világerő” az állami szuverenitásban látja törekvéseinek első számú potenciális gátolóját. Okkal. Ennek érdekében kell megvásárolni a politikai elit megvásárolható részét, kell bábkormányokat ültetni a helyi társadalmak nyakába, mint történt az például Olaszországban, ahol a nemzetközi pénzhatalom már közvetlenül irányítja az országot. Ezért kell lebontani a polgárok önvédelmi reflexeit tudati mákonnyal, „kereskedelmi médiával”, ezért kell példát statuálni, ha egy olyan ember, aki semmibe meri venni a háttérhatalom tabuit, sőt, kifejezetten törekszik e mesterkedések leleplezésére, rangos díjat kap. Az ellenfél úgy próbálja igazolni Szaniszló alkalmatlanságát a Táncsics- díjra, hogy belekapaszkodik néhány, a józan ész határait feszegető teóriájába (pl. Kolontár bombázása, a magyar a kiválasztott nép, az etruszkok, sumérok is magyarok voltak). De aligha ezzel van ténylegesen problémájuk. Hanem azzal, hogy Szaniszló nem hajlandó elfogadni a hivatalos verziót Jörg Haider haláláról, vagy a szeptember 11-i „terrortámadásról”. Utóbbi részleteiről, és a CIA általi végrehajtásáról Andreas von Bülow német titkosszolgálati szakértő amúgy egész könyvet írt, A CIA és szeptember 11 címmel, amelyben szárazon, tényszerűen, tudományos tényeket hadrendbe állítva támasztja alá feltételezéseit. A „baloldali” falka, látván sikerét a Szaniszló-ügyben, szagot kapott. Most már a Kárpátia frontembere, Petrás János és Bakay Kornél régészprofesszor kitüntetésének visszavonását követelik, de odáig mennek, hogy Siklósi Beatrixot is támadják, a HVG-n keresztül, „nyílt rasszistának” és „hülyének” nevezik, a jeles médiaszakember Facebook-megosztásait használva fel „érvként”. A nemzeti radikális oldalon nagyjából konszenzus alakult ki abban a kérdésben, hogy Balog Zoltán a Táncsics-díj visszakérésével alkalmatlanságát bizonyította, hogy megalázkodott. És sokan Szaniszló gesztusát – amellyel a díjat visszaadta, mondván, hogy annak adományozói „méltatlannak találtattak arra, hogy őt méltónak ítéljék” – szintén meghátrálásként értelmezik. Talán igazuk van. De az áldozat csak akkor érte meg, ha nem hagyjuk, hogy jól bevált módszerrel leszalámizzák legjobbjainkat, akik az álbaloldal tematizációs diktatúrája ellen harcolnak. Ha kihasználjuk létező nemzeti mozgásterünket, ha csak akkor lépünk vissza egyet, ha más lehetőségünk nincs. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2014. január 17.Baloldali együttlét, hegy alatti abrakolás?A múlt hét legjelentősebb magyarországi belpolitikai eseménye a két legjelentősebb baloldali ellenzéki erő megegyezése volt: Bajnai Gordon visszalépett, átengedte Mesterházy Attilának a miniszterelnök-jelölti posztot. Mértékadó körökben jogos ellenszenv övezi a különböző történelmi korszakokra vonatkozó utólagos bölcselkedéseket, főleg olyankor, amikor a töprengő a múltra vetíti vissza a jelen szempontjait és ismereteit. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme az ilyen gondolatkísérleteknek, de aki ilyesmire vállalkozik – ha komolyan veszi önmagát –, azokra az információkra kellene támaszkodnia, amelyek a kor embere számára is rendelkezésre álltak. Politikai vuduzás A tető alá hozott ellenzéki összefogás kapcsán nem kell visszavetíteni, elég józanul, tárgyszerűen és érdekmentesen mérlegelni. A választások előtt néhány hónappal könnyedén megállapítható, hogy a nemzetellenes erők szövetségének sikerült eltaktikáznia magát. Ha színrelépéskor Bajnai összellenzéki baloldali támogatást kap, a politikai erők és a média részéről egyaránt, komoly esélye lett volna a győzelemre. Ahogy azonban telt az idő, és az MSZP húzódozott besorolni mögé, ahogy egyre-másra jelentek meg levitézlett figurák a(z ön)jelölt holdudvarában, s ahogy egyik kommunikációs baklövést követte el a másik után – ezek csúcsa volt az emlékezetes Orbán-szobordöntés és „vuduzás” –, úgy csökkentek az esélyei arra, hogy elnyerje a miniszterelnöki stallumot. Egyes balos elemzők is úgy ítélik meg, hogy az aláírt egyezség nem egy győzelemesélyes stratégia origója, csak kármentés, amely legfeljebb azt akadályozhatja meg, hogy a Fidesz ismét kétharmaddal nyerjen. Különösen úgy, hogy minden előzetes csokorba gyűjthető hivatkozás dacára az MSZP–Együtt PM összefogás Gyurcsány Ferenc pártját is integrálni szándékozik. Egyelőre egyik pártvezető sem repes az örömtől, hogy netán Gyurcsány Ferenccel közös listán szerepelhet, az együttműködés részletei nincsenek is kidolgozva, de felettébb valószínűtlen, hogy Gyurcsány belemenne bármiféle megegyezésbe úgy, hogy lemond a jelöltségről. Mint például tette annak idején Jörg Haider, hogy tehermentesítse pártját, s a szalonképesség határait meghúzni igyekvő megmondó emberek üresbe lépjenek. A Gyurcsánnyal való kiegyezést az sem könnyíti, hogy a „baloldal” mumusaként kezelt politikai szereplő azt szorgalmazza: a közös miniszterelnökjelölt ne pártember legyen, hanem „külső” szakértő. A jobboldali sajtó rá is játszik a kérdésre, előszeretettel vet fel szóba jövő neveket, amivel egyértelmű kihangsúlyozást nyer az ellenoldal amatőrizmusa, hiszen tényleg ritka fonák helyzet, amikor egy politikai tábor a választások előtt néhány hónappal egy kancellári demokráciában még nem tudja, hogy ki lesz a hivatalban levő miniszterelnök kihívója. A gyáva nyúl-játék vége A szocialisták több okból sem rajonganak Gyurcsány ötletéért, annak dacára, hogy ez akár többletesélyt adhat a táboruknak. Egyrészt hosszas lélektani háború után megnyerték a „gyáva nyúl”-játékot, amit Bajnaival játszottak annak színrelépése óta. (A „gyáva nyúl” játékban két gépkocsi száguld egymással szemben, a tét pedig az, hogy melyik sofőr számára válik fontosabbá a túlélés a presztízsnél, melyik rántja el a kormányt. Aki elrántja, az a gyáva nyúl. A játékban értelemszerűen az is benne van, hogy mindketten „bátrak” maradnak, és otthagyják a fogukat. A múlt héten megkötött megállapodás aláírásáig ez látszott a legvalószínűbb forgatókönyvnek.) A rövid távú pártérdek azonban azt diktálja, hogy használják ki a helyzetet és erősítsenek vezetőjük pozícióján és népszerűségén. Mesterházy Attilának, aki „Öregek tanácsa” (Kovács, Lendvai stb.) ide vagy oda, keményen kézben tartja a párt irányítását, most lehetősége van a demokrácia megmentőjének szerepében tetszelegni. Másrészt a szocialisták egyszer már erősen megégették magukat ebben műfajban 2009 őszén, amikor az emlékezetes nyilvános miniszterelnök-keresés idején igen rövid idő alatt közel 10 százalékot csökkent a párt támogatottsága. A „casting” komolytalanná tette őket, s már a barátiként számon tartott sajtó egy része is velük élcelődött. Kelemen pragmatizmusa A Gyurcsánnyal való kiegyezést ugyan nem befolyásolja, de azért érdekes volt olvasni az RMDSZ elnökének évértékelő interjújában, hogy két párttal nincs kapcsolatuk: a Jobbikkal és a Demokratikus Koalícióval. A Jobbiktól való elhatárolódás könnyen magyarázható. A párt középtávon aligha kerül kormányra, de a legvalószínűbb, hogy soha, tesz erről a médiafősodor és a nemzetközi összefogás. Ugyanakkor a nemzeti oldalon még mindig legnépszerűbb politikus – egyben a legfőbb hatalmi centrum is manapság –, Orbán Viktor kezdettől a Jobbik elszalonképtelenítésére törekedett (a MIÉP esetével ellentétben, amely pártnak mindig az alkotmányosságát hangsúlyozta). Mindez jó ürügy arra, hogy a modernkori „újbeszélt” használó, a modern tabukat tiszteletben tartó Kelemen Hunor is beszálljon a szélsőségesező kórusba. Annál érdekesebb a Gyurcsány-párttól való távolságtartás, amely addig nem volt jellemző, míg Gyurcsány irányította az országot. Vélhető, hogy e mögött is politikai számítás van, hiszen a DK-sok nem minden RMDSZ-szervezet számára számítanak persona non gratának, viszont az erdélyi választói bázis számára annál inkább. Az erdélyi választóközönség aligha feledte a 2004. december 5-i népszavazást, amikor Gyurcsány Ferenc állt a határon túli magyarok ellen uszító kampány élén. Sokakban visszacseng a 2002-es 23 millió román munkavállalós kampány is, ami szintén Gyurcsányhoz köthető, olyannyira, hogy egyik könyvében dicsekszik is vele: az ő ötlete volt az Orbán-Nãstase egyezség megfúrása és ilyetén tálalása. Mindezeken túl a Gyurcsány-párt volt az egyetlen, amely nyilvánosan elhatárolódott a Székelyek Nagy Menetelésétől – egyébiránt a meneteléstől szintén elhatárolódó Markó Bélához nagyon hasonló érveléssel –, e politikai csoporthoz köthető az a három képviselő, aki nem szavazta meg a magyar állampolgárság kiterjesztését a 2010-es választások után, és e párt az egyetlen, amely ebben a kérdésben változást ígér, ha kormányra jut. Egyszóval aligha van Erdélyben politikus, akinek a neve annyira rosszul csengene, mint Gyurcsányé. Amit a politikai pragmatizmussal beoltott Kelemen Hunor kitűnően érzékel is. Kármentés és hátradőlés Összefoglalva: a magát baloldalnak mondó politikai szövetségnek minden rezsicsökkentés, tudatos kormánypárti médiastratégia, nemzetközileg is elismert gazdasági eredmény dacára lett volna győzelemesélyes stratégiája, ha időben lép. A hegy alatti abrakolás nagy valószínűséggel valóban csak „kármentésre” jó. Amíg azonban egy meccset le nem fújnak, annak végeredményére nem lehet mérget venni. A kényelmes hátradőlésre 2002-ben már egyszer ráfizetett a Fidesz, kis híján rá is ment az ország. Okunk van hinni, hogy e hibát nem követik el még egyszer. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2016. március 1.Korunk alapvető hazugságaA múlt héten emlékeztek meg az anyaországban a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjáról. E nap intézményesítése volt az Orbán-kormány egyik legfontosabb nemzetpolitikai tette, s ez akkor is így van, ha több fronton kihasználatlanul maradt a cselekvési lehetőség a magyar nemzeti öntudat, a magyar történelmi önkép helyreállításának tekintetében. Bátor tett volt ez akkor is, ha természetesnek vagy már-már banálisnak tűnik. Bátor tett volt, mert szembement a második világháború utáni Európa legnagyobb alapvető hazugságával, egy olyan hazugsággal, mely az azóta felnőtt generációk tudatába nagymértékben beleivódott, melyre a fősodratú média világszemlélete épül, mellyel szembemenni igencsak kockázatos. Ez a hazugság úgy szól, hogy a nácizmus embertelenebb, bűnösebb, elítélendőbb, mint a kommunizmus, a Harmadik Birodalom gonoszabb volt, mint a Szovjetunió, s Hitler volt a világtörténelem legdiabolikusabb figurája, akivel szemben még Sztálinnal is össze lehetett, sőt, össze kellett fogni. Holott a tények nem ezt mutatják. Aki pedig netán megkockáztat egy „sőtöt” – lásd például Jörg Haidert, aki méltatni merte a Harmadik Birodalom szociálpolitikáját –, az rögtön kívül találja magát a szalonokon, valahol a megbélyegzett, szellemileg, de akár fizikailag is kiirtandó páriák között sertepertélhet, míg élni hagyják. (Ismét Jörg Haider kínálkozik példának, aki életével fizetett „másként gondolkodásáért”.) Bármennyire is szemben él a tényekkel ez az alapvető hazugság, a globális háttérhatalom tudatprését működtető szellemi zsoldosok minden erővel védik. S így juthatunk el oda, hogy Amerikában téma lehet a Hóman Bálintnak állítandó szobor, hogy aláírást gyűjtenek Wass Albert szobra ellen, hogy leöntik a Főméltóságú Kormányzó úr szobrát vörös festékkel, hogy éveken át kampány folyhatott a turulszobor ellen, hogy Nyirő József földi maradványait nem fogadhatja be szülőföldje, melyet ő holtáig imádva szeretett, miközben az erőszakot a politikába beemelő vagy beemelni kívánó kommunista gazemberek emlékét Ságvári Endrétől Szabó Ervinig intézmények, utcák, szobrok őrzik. Egy okkal több, hogy örvendjünk az e téren elért eredményeknek, az említett emléknapon túl a Veritas intézet életre hívásának, a Ludovika helyreállításának, a Kossuth tér régi pompájába való visszaállításának. Borbély Zsolt Attila. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-11
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
